Ének- Musical, rockopera... I.
Az Ének az esőben (eredeti cím: Singin’ in the Rain) egy 1952-ben bemutatott színes, amerikai filmmusical. A főszerepeket Gene Kelly, Donald O’Connor, Debbie Reynolds és Jean Hagen játsszák.
Maria (Julie Andrews), a fiatal és életvidám lány apácának készül. De hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való, ezért elszegődik a szigorú Von Trapp (Christopher Plummer) százados gyermekei mellé nevelőnőnek. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek a gyerekek, ezért úgy dönt, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva, megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek.(1965)
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválró Déry Tibor azonos című kisregényének 1973-as magyar musicalváltozata. A kisregényt Pós Sándor alkalmazta színpadra, zenéjét Presser Gábor, dalszövegeit Adamis Anna szerezte. Ez volt a rockzenészként népszerű Presser Gábor első színházi munkája, a darab pedig az első sikeres magyar rockmusical révén utat nyitott a popzenének a magyar színházi és irodalmi életbe. A cselekmény egy amerikai rockfesztiválon bontakozik ki, középpontjában pedig egy magyar emigráns házaspár áll.
A Jézus Krisztus szupersztár 1973-ban bemutatott Oscar-díjra jelölt amerikai musicalfilm Norman Jewison rendezésében, Tim Rice és Andrew Lloyd Webber azonos című rockoperájának adaptációja. A két főszereplőt, Ted Neeleyt és Carl Andersont 1974-ben alakításukért Golden Globe-díjra jelölték.
A Grease 1978-ban bemutatott amerikai filmmusical Randal Kleiser rendezésében, Olivia Newton-John és John Travolta főszereplésével.
A Hair Miloš Forman cseh filmrendező 1979-ben bemutatott világhírű alkotása, amely az azonos című musical alapján készült, s a hippikorszak „nagy passiójává” vált. Főszerepet kap benne a zene, a tánc, a szerelem, a szabadság, és a vietnámi háború elleni tiltakozás.
Breaking Glass A történet Nagy Britanniában játszódik az 1980-as években. Kate, (Hazel O’Connor) a szabad-szellemű, ám tehetséges és kreatív énekes, bandájával helyi pubokban lép fel. Kate éppen következő koncertjüket hirdető plakátokat ragaszt, amikor összetalálkozik Dannyvel (Phil Daniels). Danny „slágerlista manipuláló”, munkája abból áll, hogy tömegével vásárolja fel a támogatni kívánt előadók lemezeit, hogy ezzel azok előrébb jussanak a listákon. Danny kétségbeesetten próbál érvényesülni a zeneiparban. Miután elmegy Kate egy koncertjére, a lányban is azonnal lehetőséget lát. Győzködni kezdi az énekest, hogy váltson bandát, de Kate nem lelkesedik az ötletért...
Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, melynek zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján, 1981-ben. Első bemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten, a városligeti szánkózódombon, amely ekkor kapta a Királydomb nevet, és ma már hivatalosan is így nevezik.
Az operaház fantomja Andrew Lloyd Webber musicalje, amely a francia Gaston Leroux regénye alapján készült. 1986-ban mutatták be Londonban, és azóta is műsoron van. Webber Christine szerepét akkori feleségének, Sarah Brightmannek írta, aki a londoni és a Broadway előadásokon játszotta.
Az Apáca show egy 1992-ben bemutatott filmvígjáték, melynek rendezője Emile Ardolino. A Touchstone Pictures filmjének főszereplői Whoopi Goldberg, Maggie Smith, Kathy Najimy, Wendy Makkena, Mary Wickes és Harvey Keitel. A produkció az 1990-es évek egyik legjobb és legsikeresebb vígjátéka volt, két Golden Globe-jelölést kapott, és helyet kapott a Bravo amerikai televíziós csatorna A 100 legviccesebb film című listáján.
Az Evita 1996-ban bemutatott amerikai musicalfilm, melynek alapja Andrew Lloyd Webber és Tim Rice azonos című koncepcióalbuma, amely az 1978-ban bemutatott musicalt is inspirálta. Evita Perón életét dolgozza fel.
Forrás: Internet
Megjegyzések
Megjegyzés küldése